Az iskola épületegyüttese 

A Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium épületegyüttese az elmúlt 130 év során nyerte el a mai képét. Kiemelkedő agrár-kultúrtörténeti értéket képvisel az időrendi sorrendben elsőként elkészült két épület, valamint az 1905-ben átadott főépület. 
Az iskola Magyarország egyetlen olyan erdészképző középfokú tanintézménye, amely ma is első, eredeti épületegyüttesében működik. Az épületeken két emléktábla emlékeztet az iskola alapítására. 

Az iskola fontosságát, elismertségét jelezte, hogy az 1883-as megnyitását követő egy héten belül azt Ferenc József király is meglátogatta. A látogatásának emlékét szintén emléktábla őrzi. Az iskola alapítóját, Bedő Albertet 1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia a levelező tagjai sorába iktatta, 1881-től pedig ő töltötte be az országos főerdőmesteri címet. Az ásotthalmi iskola 1961 óta viseli alapítója nevét. 

Bedő Albert kőből készült mellszobra az iskola főépülete előtt áll, 1962-ben avatták fel, Madarassy Walter szobrászművész alkotása.

Bedő Albert bronzból készült mellszobrát 2002-ben avatták fel, az iskola főépületében található. A szobor Stróbl Alajos szobrászművész eredeti, Sopronban található szobrának míves másolata.

Facebook

Látnivalók