A ma Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium néven ismert ásotthalmi iskola 1883. október 10-én nyitotta meg a kapuit. Az oktatás két tanárral és tizenegy diákkal indult, napjainkban azonban már közel 300-an tanulnak a patinás intézményben. A szakiskola a kezdetektől napjainkig erdészeti szakmai képzést folytat, és a 130 esztendő során mintegy 3500 erdészeti szakembert adott az országnak. Vas megyétől a Nyírségig, Gemenctől a Mátráig sok tízezer hektár olyan erdő található hazánkban, amely az itt végzettek munkája nyomán jött létre. Az iskolában 1969-től 2000-ig erdőművelő-fakitermelő szakmunkások képzése folyt, azóta erdészeti szakmunkásokat képeznek. 
Az erdészeti szakmunkások Szakma Kiváló Tanulója Versenyét az iskola csapata már az első alkalommal, 1971-ben megnyerte. Ezt az elmúlt több mint négy évtizedben több mint húsz alkalommal megismételték, amely ugyancsak igazolja az erdészeti oktatás napjainkban is kiemelkedő színvonalát az ásotthalmi szakiskolában. 
Az 1961 óta alapítójának, a székely származású Bedő Albert országos főerdőmesternek a nevét viselő iskola épületegyüttesének az 1905-ben átadott főépületében egykor jól felszerelt erdészeti és vadászati szertár is volt. Anyagának jelentős részét sikerült megmenteni, ezek képezték az iskola 100 éves évfordulóján, 1983-ban megnyitott múzeum alapját. Külön említést érdemelnek az évszázados vadnyom – és vadhulladék gyűjtemények, vadászati makettek, a régi preparátumok. A makettek egy részét az iskola tanárai és tanulói készítettél, s azokkal az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet érdemeltek ki. 
A dr. Graskó Béla szegedi muzeológus által – Lesznyák László erdőmérnök, szakiskolai tanár és munkatársai közreműködésével – tervezett és létrehozott múzeumban korszakonként látható az iskola és az erdész szakma története. Számtalan állatpreparátumot őriznek, köztük látható a hazánkban vadászható valamennyi nagyvad-faj is.

Facebook

Látnivalók