Homokország – így nevezte Móra Ferenc gyermekkora színterét, a homokos, szélhordta határt, amilyen Ferencszállás nagy része volt. „Homok, homok, homok, egynapi járóföldre mindenütt homok. Az az arany csillogású szép fehér homok, amit csak a latin neve érzékeltet igazán, a harena. Ebben benne van a tenger hullámverése, a szelek tánca, a déli verőfény szikrázása és a holdsugarak játéka e geológiai lisztmezők felett. Fűvel-fával megköthetik a homokot, elhitethetik vele, hogy ő erdő, rét, búzamező, szőlő – és kukoricaföld: de a hangja, az örök zizegése ma is az ősóceáné. Ezt nem tudja megtenni se az aszfalt, se a kőszikla: a homok mindig beszélget maga-magával.” 

A homokos talajok mindig kicsit kellemetlen helyzetbe hozzák a rajta élőket, mivel ha esik egy kis eső, az pillanatok alatt eltűnik, és csak por marad utána. Ugyanakkor a növények számára egy előnyös, jó szerkezetű közeget jelent, amelyet öntözéssel kiegészítve mindent megadhat a termelő az oda telepített növénynek. A homoki gazdálkodásra építő térségek kulturális értékei is egyedülállóak. A hagyományos gazdálkodás, a jellemző tanyai életforma jelentős szerepet játszott táj mai képének kialakulásában. Fenntartásuk a természeti értékek megőrzésében nélkülözhetetlen. Ki kell emelnünk a géntartalékok fenntartását, az ősi magyar háziállatok eredeti pusztai környezetben a hagyományos külterjes körülmények közötti fenntartásának a hagyományos táji tevékenységként végzett munkafolyamatok emlékeinek támogatását. A természeti és néprajzi értékek ötvözetei az alföldi gazdálkodás kultúrköréhez kötődnek.

Facebook

Látnivalók