Ugrás a tartalomhoz Ugrás a főmenühöz Ugrás a lábléchez

ENERGY nyitókonferencia Temesváron

Az ENERGY projekt nyitókonferenciája Temesváron – 2 millió euró fejlesztés a megújuló energia terén
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban került sor az ENERGY projekt nyitókonferenciájára. Az ENERGY: Megújuló energia és hulladékmentesség elve – különböző területek javára: hatóságok, intézmények, szervezetek című, az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program által támogatott határon átnyúló projekt a fenntartható energiagazdálkodás előmozdítását célozza.
A közel 2 millió eurós költségvetésből megvalósuló projekt fő célja a megújuló energia használatának ösztönzése.
Ásotthalom polgármestere, Papp Renáta elmondta, óriási jelentősége van az ENERGY projektnek, amelynek költségvetéséből több mint 736 ezer eurót használhatnak fel négy közintézmény, a Polgármesteri Hivatal, az óvoda, az önkormányzati étterem és az orvosi rendelők épülete energiahatékonyságának növelésére, illetve a megújuló energiaforrások felhasználására. A projekt forrásaiból a Polgármesteri Hivatalban egy hőszivattyús rendszert építenek ki, új napelemeket kap az intézmény, valamint szigetelik és szélfogóval látják el a hivatal épületét. Az orvosi rendelők és az önkormányzati étterem épületére napelemeket szerelnek fel, az orvosi rendelők épületét hőszivattyús rendszerrel és napelemekkel is ellátják.
Kása Zsolt, a Várbástya Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, a temesvári Magyar Ház fűtésgondjainak megoldását várják a pályázat keretében megvalósuló hőszivattyús rendszer és a napelemek felszerelésétől.
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 478 278,48 eurót használhat fel az ENERGY projekt költségvetéséből, ebből – mondta dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató. A beruházásokon kívül energiatakarékosságra nevelő, szemléletformáló órákon kívüli tevékenységeket is tartanak majd a projekt során.
A projekt 2025. június 11. és 2027. június 10. között valósítja meg a pályázat célkitűzéseit.
 

Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya, Európai Unió Európai Szociális Alap. Befektetés a jövőbe.