FELHÍVÁS-kiállítási anyagok gyűjtésére
Ásotthalom sporttörténete
Ásotthalom sportélete szorosan összefonódik a település történetével. A szervezett sport a község megalakulását (1950.) követően indult fejlődésnek, és elsősorban a labdarúgás köré épült, később azonban számos más sportág és szabadidős tevékenység is megjelent.1950-ben alakult meg a Hunyadi Sportkör, amely a település első szervezett sportegyesülete volt.
Az 1960-as években a sportpálya fontos közösségi helyszín lett. 1968. június 2-án itt rendezték azt az ünnepséget is, amikor Ásotthalmot hivatalosan határőrközséggé nyilvánították, ami mutatja, hogy a sportlétesítmény a falu egyik legjelentősebb közösségi tere volt.
A település sportinfrastruktúrája fokozatosan fejlődött:1992-ben átadták a Községi Sportcsarnokot, amelyet az önkormányzat és a megye összefogásával építettek meg.
2001-ben elkészült az Ásotthalmi Szabadidő, Sport és Pihenőpark, a mai Gyenge Balázs Sportpálya, amely helyi sport új korszakát jelentette.
1996 novemberében megalakult az Ásotthalmi Tömegsport Egyesület, amely a Hunyadi Sportkör jogutódjaként működik.
Az elmúlt évtizedekben számos egyéni és csapatsport, labda-, küzdő- és technikai sport terén születtek eredmények Ásotthalmon.
Ezekre szeretnénk visszaemlékezni egy közös kiállítás keretében.A felhívás szerint várjuk a lakosok, jelenlegi és korábbi sportolóink emlékeit, relikviáit egy rövid kölcsönzési időre, amíg bemutathatjuk.


