HOMOKHÁTSÁG DÍJ – javaslatok kérése
Tisztelt Lakosok!
A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a 2014-ben a alapította meg a Homokhátság díjat. A díjat alapító társulási tanács tagjainak szándéka szerint az elismerést évente egyszer adományozza a társulás az arra érdemes 1 fő díjazott személynek.
A díjat a Társulási Tanács annak az élő vagy meghalt személynek adományozhatja, aki:
– a homokháti kistérség valamely településének lakosa vagy lakosa volt és a közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával a kistérség anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását eredményesen segítette elő,
– a politika, a közélet, a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a közművelődés, a sport, a közbiztonság, a szociális, és a kulturális élet területén kimagasló teljesítményt ért el, a kistérség szellemi, anyagi értékeinek, hírnevének növelése gyarapítása érdekében jelentős tevékenységet fejtett ki.
A Homokhátság díjra érkezett javaslatok elbírálása során elsősorban a kistérségben élő, alkotó és helyben értéket teremtő személyek elismerésére, másodsorban azok elismerésére kerül sor, akiknek kiemelkedő eredményt hozó tevékenysége a kistérséghez kötődik, és egész életútjuk alapján méltóak a díj viselésére.
Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ezúton kéri fel a lakosságot, civil szervezeteket, vállalkozásokat, hogy tegyenek javaslatot a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása által alapított Homokhátság díj jelöltjeire vonatkozóan.
A részletes indoklással ellátott javaslatokat postai úton, személyesen vagy e-mail () formájában lehet benyújtani Papp Renáta polgármesternek legkésőbb 2023. március 15-ig. A beérkezett javaslatokról a képviselő-testület 2023. március 28-ai ülésén dönt.
Barna Angéla
jegyző